Ahogyan azt korábban megírtuk, a Google betett a Huaweinek, de ahogyan azt lejebb részletezzük mindjárt: ez csak az első pofon volt!
Az Egyesült Államok embargós döntései miatt a Google után a Huawei hardveres partnerei is felfüggesztették a komponensek szállítását a kínai cég felé. A Qualcomm, az Intel és a Broadcom mellett elővigyázatossági okokból a német Infineon is így döntött, noha ők 2002 óta dolgoznak együtt a Huawei-jel elsősorban hálózati technológiák és IoT kapcsán. Felsoroltakon kívül leállította a szállítást a Micron Technology és a Western Digital is (memóriamodulok érintettek leginkább), de vizsgálja a helyzetet az ST Microelectronics, a Toshiba és a Japan Display is, de ők egyelőre fenntartják az eddigi gyakorlatot, ahogyan a tajvani TSMC sem tervez változtatni a Huawei-jel való viszonyán.

De ez így is elég nagy probléma a kínai cégnek, az Intel chipsetek köré épül a teljes Matebook széria (a Huawei notebook üzletága), a Broadcom ugyanezen gépeknél szállítja a modemet, a Qulacomm tűnik a legkevésbé fájó pontnak, mivel a Huawei már egy ideje a saját rendszerchipjét, a Kirint használja (ahol a TSMC a partner), nemrég pedig saját fejlesztésű 5G modemet is bemutattak.
Értesülések szerint a Huawei több hónapra elegendő raktárkészlettel rendelkezik a fent felsorolt cégek által leszállított komponensek kapcsán, tehát egy darabig még fennakadás nélkül működhetnek a gyártósorok. Persze ez a pár hónap nyilván kevés ahhoz, hogy hirtelen minden amerikai beszállító termékét tudják helyettesíteni más, vagy saját fejlesztésű alkatrészekkel (és akkor még az amerikai hátterű szabadalmakról nem is esett szó), de arra talán elég, hogy a Trump-adminisztráció embargós döntéseinek felülvizsgálatáig ne legyen fennakadás.
via mobilarena