A jövőben a vércukor szintet is “kiszagolhatja” majd az Apple Watch

A jövőben a vércukor szintet is “kiszagolhatja” majd az Apple Watch

Újabb szabadalmakat adott be az Apple, ezúttal a jövő iPhone-jainak és Apple Watch-ainak szenzoraival kapcsolatban.

Jelenleg eszközeid belsejében jó pár érzékelő található, de közel sem elég ahhoz, hogy rólad vagy a körülötted lévő világról mindent tudjanak. Az Apple mérnökei olyan szabadalmakat adtak be, amik a vércukormérésre és a levegőszennyezettség mérésére adnának lehetőséget.

A levegőtisztaság egy olyan terület, amivel közel se foglalkozunk eleget, pedig bőven kéne figyelnünk rá, hiszen az egyik legnagyobb közös dolog, amiben minden élő ember osztozik, az a légzés tevékenysége.

A US20190101485 számú szabadalomban az Apple mérnökei két megoldást is kieszeltek arra, hogy okoskütyüjeink hogyan ismerhetnék fel, ha szennyezett a levegő körülöttünk. Az első megoldásban egy pulzáló fényt figyelne meg egy fényérzékelő, a másikban pedig egy elektromos áramkör figyelné a fényviszonyok változásait.

Ha minden igaz, ilyen érzékelők és néhány algoritmus használatával a jövőben az Apple készülékei fel tudnák ismerni a levegőben szálló port vagy egyéb apró szemcséjű anyagokat és értesíthetnék a felhasználót.

A US20190101501 számú, második szabadalom elsősorban nem a vércukormérésről, hanem szintén a környezeti érzékelésről szól, de teljesen más módon működik. Az Apple mérnökei egy olyan megoldást írtak le, amivel egy eszköz képes lehetne a levegőben szálló vegyi anyagokat érzékelni – mint egyfajta digitális kanári a bányában.

A szabadalom elsősorban nem a vércukormérésre koncentrál, hanem arra, hogy hogyan lehetne képes egy eszköz szagok felismerésére és utána hogyan lehetne tanuló algoritmussal felvértezni a hozzá kapcsolódó szoftvert, hogy tanulságokat vonjon le az érzékelt szagokból/ízekből.

Az ionos folyadékkal töltött beépített chip lehetővé tenné, hogy romlott ételt, kellemetlen testszagot vagy akár alacsony vércukorszintet is fel tudjon ismerni az izzadságunkból a jövő Apple kütyüje.

Ki tudja, lehet, hogy pár év múlva nem neked kell megszagolnod a 4 napos tejet a hűtőben, hanem elég lesz odatartanod az Apple Watch-od? Bár a vércukorszint mérése talán fontosabb ennél.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kik vagyunk?

A Goat Mobile Shop Eger legújabb mobiltelefon boltja. Mindennel foglalkozunk amiben SIM kártya van, ami okos, aminek érintő-képernyője van. És még ezek tartozékaival is!

100%-ig egri tulajdonban lévő cég 🙂

Így érsz el minket:

3300 Eger Szent János utca 7

+36 30 622 9514
hello@goatmobile.com

Nyitvatartás:
Hétköznapokon: 09:00 - 17:30, Szombaton: 09:00 - 13:30 Webshopon 0-24-ben rendelhetsz és akár 24 órán belül szállítunk!

Mivel foglalkozunk?

Gyors szerviz

Tokok, fóliák, adatkábelek és egyéb tartozékok értékesítése

Egyedi tokok készítése 1 órán belül

%d bloggers like this: