Az Apple a várakozásoknak megfelelően kiküldte a meghívókat a magyar idő szerint 20:00 órakor kezdődő eseményre, ahol elsősorban a szolgáltatásoké lesz a főszerep.
Ahogyan azt már korábbi pletykák alapján tudni véltük és tegnap le is írtuk, az Apple március utolsó hétfőjén tartja az idei első rendezvényét a Steve Jobs Theatre-ben, ami kifejezetten érdekesnek ígérkezik.
A meghívó természetesen a szokásoknak megfelelően szűkszavú, de maga Tim Cook is beszélt már róla, hogy nagyjából mi várható. A levelekben az alábbi gif szerepel:
A show time kifejezés egyértelműen a szolgáltatásokra utal. Az Apple News szolgáltatással a pletykák szerint havidíjért cserébe hozzáférhetünk majd az amúgy fizetős sajtótartalmakhoz. Ez persze elsőként nyilván a nagyobb amerikai oldalakat érinti majd, mint a Washington Post, a Wall Street Journal vagy a New York Times, de ki tudja, hány oldal lesz érintett.
Ennél talán többeket érdekel itthon, hogy az Apple a Netflixhez hasonló TV-s szolgáltatásba is kezd. Erről annyit tudunk egyelőre, hogy többtucat egyedi show gyártásába fogtak, és az eseményre meghívtak egy rakás sztárt, köztük olyan nevekkel, mint Jennifer Aniston, Reese Witherspoon, Jennifer Garner és J.J. Abrams.

Természetesen a legtöbb Apple rajongót a hardverek érdeklik inkább. 2019 nekik fog kedvezni, ugyanis az eddigi hírek alapján ez az év ontani fogja magából a frissítéseket és az új termékeket. A legnagyobb esély a 7. generációs iPad és az új iPad mini bemutatására van, ám az is elképzelhető, hogy ezeket csak a háttérben dobja a piacra a vállalat, és nem beszélnek róla az eseményen.
A tavaszra jósolt AirPods ráncfelvarrás (vezetéknélküli töltés) és a régóta csúszó AirPower logikusan egyszerre érkezne, és természetesen sokan várjuk, de megoszlanak a hírek, hogy mikor jönnek ki velük.
Az év során a hagyományosan évente kijövő új iPhone és MacBook modellek mellett egyébként várunk még új saját monitorokat, Mac Pro frissítést, iMac frissítéseket és az új AR szemüveg bemutatását is. Az elmúlt évekhez képest ez komoly termékcunami, ideje elindítani!
via imagazin