Drága lesz a Galaxy S10 széria szervizelése

Drága lesz a Galaxy S10 széria szervizelése

A Samsung annyira összerakta az új csúcsszériát, hogy szinte lehetetlen javítani az eszközöket. De legalábbis költséges és rizikós.

A Galaxy S10-es széria nagyon komolyan egybe lett építve, amihez a Samsung kiváló anyagokat használt. A készülékek továbbra is rendelkeznek IP védelemmel, konkrétan 68-as szintűvel, amit a csatlakozók, SIM-tálca és hardveres kezelők gumiborítása is megnyugtatóan igazol. Zack nem csak összekaristolta és megkísérelte meghajlítani az S10-et, de szét is szedte, aminek egy halott kijelző lett az eredménye. Azt viszont megtudtuk, hogy a készülékek javítása nagyon körülményes és költséges.

A mikrofon és a Type-C csatlakozó önmagában nem mozdítható, ha itt adódik valami gond, ezeket az egységeket kizárólag a komplett alaplappal együtt lehet cserélni, ami roppant kényelmetlen megoldás. A szokásos nyomorgatós teszt nem mutatott különösebb izgalmat, az ultrahang alapú ujjlenyomat-olvasóról viszont kiderült, hogy mély karcok vagy repedések esetén már nem fog működni, ellentétben az optikai szenzorokkal. Nem igazán életszerű, hogy Mohs-7-es dolgokkal karistoljuk össze a Gorilla Glass 6 védőüveget, de egy repedés pontosan olyan hatású lesz, mint a Mohs-8-as károk.

Mélyebb karcok tehát befolyásolják a biometrikus azonosító működését, de akkor sem lesz könnyű dolga a szerviznek, ha maga a hardver hibásodik meg. A láthatóan kis felületű szenzort csak a kijelző életnek árán lehet cserélni, ami valószínűleg idén is a készülék legdrágább alkatrésze. Zack Apple-szintű integritást emlegetett: a készülékek a Samsungtól szokatlanul nehezen, körülményesen és kifejezetten költségesen szervizelhetők.

via mobilarena

One thought on “Drága lesz a Galaxy S10 széria szervizelése”

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kik vagyunk?

A Goat Mobile Shop Eger legújabb mobiltelefon boltja. Mindennel foglalkozunk amiben SIM kártya van, ami okos, aminek érintő-képernyője van. És még ezek tartozékaival is!

100%-ig egri tulajdonban lévő cég 🙂

Így érsz el minket:

3300 Eger Szent János utca 7

+36 30 622 9514
hello@goatmobile.com

Nyitvatartás:
Hétköznapokon: 09:00 - 17:30, Szombaton: 09:00 - 13:30 Webshopon 0-24-ben rendelhetsz és akár 24 órán belül szállítunk!

Mivel foglalkozunk?

Gyors szerviz

Tokok, fóliák, adatkábelek és egyéb tartozékok értékesítése

Egyedi tokok készítése 1 órán belül

%d bloggers like this: