Itt a hajtogatható Galaxy Fold

Itt a hajtogatható Galaxy Fold

Bemutatta a Samsung a jövőbemutató eszközét, amiről már mi is többször írtunk és sem tabletnek sem telefonnak nem lehetne hívni.

Szerdán bemutatta a Samsung a Galaxy Fold nevű forradalmian új mobilját, amit ketté lehet nyitni, hogy hozzáférjünk a belsejében elrejtett 7,3 colos kijelzőhöz. Ha úgy vesszük, olyan mint az ősrégi Nokia Communicator, csak éppen odabent egyetlen hatalmas érintőkijelzőt találunk, nem billentyűzetet.

Kint az előlapján egy sokkal kisebb, 4,3 colos kijelző van, hogy rendesen telefonként is tudjuk használni az eszközt, ne csak tabletként.

EZ EGY LUXUSESZKÖZ

– jelentették be, jóval azelőtt, hogy egy szót is szóltak volna az áráról.

IMG 20190220 190738

A telefon hatalmas kijelzőjén egyszerre három appot tudunk futtatni, szóval miközben a térképen nézzük az útvonalat a nyaralás során, mellette tudjuk keresni az éttermeket a TripAdvisor appban, és közben mondjuk még cseveghetünk is. Azt is megoldották, hogy a kinti kis kijelzőn megnyitott app folyamatát a benti kijelzőn tudjuk folytatni, ott ahol abbahagytuk, zökkenőmentes átállással.

IMG 20190220 190733

A hardverét igencsak feltuningolták, az aktuális leggyorsabb processzor és 12 GB RAM van benne, ráadásul elsőként kapott UFS 3.0 tárhelyet, ami kétszer gyorsabban kezeli a fájlokat, mint bármi más eddig a piacon.

Egy különleges mechanizmus gondoskodik arról, hogy sokszor és kényelmesen tudjuk szétnyitni a Galaxy Foldot – fogaskerekek vannak benne, ebből a szempontból hasonlít egy kicsit a Lenovo Yoga laptopok klasszikus zsanérjára. 

Kamerából hat darab került rá, három a hátlapon, kettő bent a nagy kijelző fölött, egy pedig a külső kijelző fölé került, hogy összecsukva is lehessen videocsetelni.

IMG 20190220 190523

Európában május 3-tól lesz kapható. Az ára?

2000 DOLLÁR.

Megmondták, hogy luxuseszköz.

via index.hu

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kik vagyunk?

A Goat Mobile Shop Eger legújabb mobiltelefon boltja. Mindennel foglalkozunk amiben SIM kártya van, ami okos, aminek érintő-képernyője van. És még ezek tartozékaival is!

100%-ig egri tulajdonban lévő cég 🙂

Így érsz el minket:

3300 Eger Szent János utca 7

+36 30 622 9514
hello@goatmobile.com

Nyitvatartás:
Hétköznapokon: 09:00 - 17:30, Szombaton: 09:00 - 13:30 Webshopon 0-24-ben rendelhetsz és akár 24 órán belül szállítunk!

Mivel foglalkozunk?

Gyors szerviz

Tokok, fóliák, adatkábelek és egyéb tartozékok értékesítése

Egyedi tokok készítése 1 órán belül

%d bloggers like this: