Mostantól törölheted a Facebook Messenger üzeneteid

Mostantól törölheted a Facebook Messenger üzeneteid

10 perced lesz átgondolni, hogy biztosan jó jó ötlet volt-e elküldeni az adott üzenetet. Ha nem, akkor az a másik féltől is törlődni fog.

Közel egy évvel ezelőtt a meglepetés ereje letarolta a fél világot. Kiderült, hogy Mark Zuckerberg Facebook vezérnek kiváltságai vannak saját platformján, a Facebookon. A dolog úgy derült ki, hogy többen is arról számoltak be Zuckerberg levelezőpartnerei közül, hogy a vezér üzenetei törlődnek. Amikor nyilvánosan felkérdezték erről az alapító-atyát, beismerte:

valóban, bizonyos időn túl elévülnek az üzenetei, majd törlődnek.

Mindezt egyébként biztonsági okokból vezették be, miután 2014-ben a Sony Pictures csúnyán befürdött pár régebbi üzenetváltás miatt. Mindenesetre Zuckerberg ezen képessége sértette az egyenjogúságra vágyó felhasználókat, és elkezdték követelni, hogy nekik is legyen ilyen varázserejük. A Facebook pedig beígérte, hogy lesz unsend funkció, és Zuckerberg addig nem töröl semmit, amíg ez meg nem valósul.

Most, 9 hónappal később pedig megszületett a képesség, ami mostantól mindenki számára elérhető a Facebook Messengerben. A működése nagyon egyszerű:

  • hosszan nyomsz a nem kívánt üzenetre,
  • rányomsz a felugró eltávolítás gombra és
  • majd kiválasztod, hogy mindkét fél beszélgetéséből, vagy csak a sajátodból szeretnéd törölni az üzenetet

A mindkét féltől való törlésre 10 perc áll rendelkezésedre az elküldés után – nyilvánvalóan azért, hogy ne lehessen visszaélni a dologgal. Ugyanezen okokból a törölt üzenet helye megmarad a beszélgetésben, csak a tartalma nem fog látszódni.

Forrófejűek, hirtelen haragúak, géppuska ujjúak, akiknek gyorsabb a keze, mint az esze, eljött a ti időtök!

Via imagazin

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kik vagyunk?

A Goat Mobile Shop Eger legújabb mobiltelefon boltja. Mindennel foglalkozunk amiben SIM kártya van, ami okos, aminek érintő-képernyője van. És még ezek tartozékaival is!

100%-ig egri tulajdonban lévő cég 🙂

Így érsz el minket:

3300 Eger Szent János utca 7

+36 30 622 9514
hello@goatmobile.com

Nyitvatartás:
Hétköznapokon: 09:00 - 17:30, Szombaton: 09:00 - 13:30 Webshopon 0-24-ben rendelhetsz és akár 24 órán belül szállítunk!

Mivel foglalkozunk?

Gyors szerviz

Tokok, fóliák, adatkábelek és egyéb tartozékok értékesítése

Egyedi tokok készítése 1 órán belül

%d bloggers like this: