Összehajtható készüléket mutat be az LG

Összehajtható készüléket mutat be az LG

Viszont nem rugalmas panellel, hanem zsanéros megoldással, de minimális kávákkal. Mellesleg új felhasználói felületen is ügyködnek.

A koreai Naver News értesülései szerint az LG összehajtható mobilt mutat be, egészen konkrétan februárban, a barcelonai MWC-n. Noha a gyártónak több szabadalma is bejegyzésre került, a panel maga most még nem lesz rugalmas, mindössze a készülékházba építenek egy zsanért, de minimális kávákkal, így a két megjelenítő szorosabban kapcsolódik egymáshoz, mint mondjuk a ZTE Axon M esetében, ami szintén ezt a koncepciót valósította meg.

Ez még mindig kicsit odébb van.


A flexibilis kijelző mellőzésének oka az ár. A gyártó szeretné 900 dollár alatt tartani a készülék árát, ami hajlítható kijelzővel nagyjából a duplája lenne. Az LG utalt rá a CES-en, hogy új, a trendeknek megfelelő formatervekkel készülnek, a koreai forrás viszont új kezelőfelületről is tud, amire egyelőre touchless inputként hivatkoznak. Az előlapi szenzorok elvileg 20-30 centiméterről érzékelik a kézmozdulatokat, így érintés nélkül is vezérelhető a készülék. Ilyesmit láttunk már, igaz jóval kisebb hatótávval, a Samsung Galaxy S4 néhény centire volt csak hitelesítve. Viszont már 6 évvel ezelőtt is alkalmazta a technológiát. Az LG touchless inputja a G és V szériákban is elérhető lesz.

via mobilarena

One thought on “Összehajtható készüléket mutat be az LG”

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kik vagyunk?

A Goat Mobile Shop Eger legújabb mobiltelefon boltja. Mindennel foglalkozunk amiben SIM kártya van, ami okos, aminek érintő-képernyője van. És még ezek tartozékaival is!

100%-ig egri tulajdonban lévő cég 🙂

Így érsz el minket:

3300 Eger Szent János utca 7

+36 30 622 9514
hello@goatmobile.com

Nyitvatartás:
Hétköznapokon: 09:00 - 17:30, Szombaton: 09:00 - 13:30 Webshopon 0-24-ben rendelhetsz és akár 24 órán belül szállítunk!

Mivel foglalkozunk?

Gyors szerviz

Tokok, fóliák, adatkábelek és egyéb tartozékok értékesítése

Egyedi tokok készítése 1 órán belül

%d bloggers like this: