Szervizes nap: egy kis érdekesség

Szervizes nap: egy kis érdekesség

Amint azt már megírtuk, természetesen foglalkozunk beázott telefonok javításával.

A napokban behoztak a szervizünkbe egy 6! hónapja beázott iPhone 5s telefont, amit még a nyár közepén ejtettek vízbe. Mondanunk sem kell, nem sok reményt fűztünk a sikeres javításhoz, de egy esélyt azért adtunk neki! Átvételkor kiderült az is, hogy a telefont a város két különböző szervizében is próbálták már javítani, de sajnos sikertelenül. 

Ez sem szegte kedvünket: neki vágtunk a lehetetlennek hitt feladatnak.

A telefon szét szedése után az alábbi gyönyörű látvány fogadta szervizes kollégánkat:

Beázott iPhone a szervizünkben

Azt gondoljuk, hogy egy nem hozzá értő számára is eléggé szembetűnő tud lenni, hogy ennek nem feltétlenül így kéne kinéznie.
Amit viszont meglepő volt számunkra, hogy ezt a telefont már MEGPRÓBÁLTÁK JAVÍTANI!

Nem szeretnénk rosszat feltételezni a konkurens szervizekről, sőt biztosak vagyunk benne, hogy jól végzik a munkájukat, hiszen nem működnének már, ha nem így lenne. Viszont azt nem tudjuk elképzelni, hogy nézhet ki így egy telefon egy szakszerűen elvégzett tisztítás után. Ráadásul mi már a 3. szerviz vagyunk ahova behozták a készüléket…

Ennek ellenére neki láttunk a javításnak, szétszerelés közben azért sikerült még további hibákat feltárni, amik a szakszerűtlen (nem) szervizelésből eredtek. 

A szokásos javítási folyamat végeztével (készülék szét szerelése, ultrahangos tisztítás, alkoholos tisztítás, hő sokk, majd ismételt tisztítás) össze szereltük a készüléket, és megpróbáltuk bekapcsolni.

ÉS A TELEFON BEKAPCSOLT!

Mi is meglepődtünk, de egy fél éve beázott (elvileg) már két helyen javított telefont sikerült ismét működő képes állapotba hozni! És mindezt egy tisztítás és egy akkumulátor csere megoldotta. (plusz a bekapcsoló szalag kábel cseréje amit sajnos valamelyik korábbi javítás alatt elszakítottak).

Hogy mi ebből a tanulság? Nyilván az, hogy a szerencse az mindig játszik. Hihetetlen, de fél év után is meglehetett menteni egy ilyen szinten beázott telefont! Valamint ami nagyon fontos: mindig hozzáértő, munkájára igényes és legfőképpen hozzáértő szervizbe vidd a telefonodat!

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kik vagyunk?

A Goat Mobile Shop Eger legújabb mobiltelefon boltja. Mindennel foglalkozunk amiben SIM kártya van, ami okos, aminek érintő-képernyője van. És még ezek tartozékaival is!

100%-ig egri tulajdonban lévő cég 🙂

Így érsz el minket:

3300 Eger Szent János utca 7

+36 30 622 9514
hello@goatmobile.com

Nyitvatartás:
Hétköznapokon: 09:00 - 17:30, Szombaton: 09:00 - 13:30 Webshopon 0-24-ben rendelhetsz és akár 24 órán belül szállítunk!

Mivel foglalkozunk?

Gyors szerviz

Tokok, fóliák, adatkábelek és egyéb tartozékok értékesítése

Egyedi tokok készítése 1 órán belül

%d bloggers like this: