Már javában zajlik az iOS 13 fejlesztése

Már javában zajlik az iOS 13 fejlesztése

Megszaporodtak a látogatási statisztikákban az iOS 13-at futtató készülékek az elmúlt időben, már úton a következő főverzió.

Noha úgy tűnhet, hogy még csak alig pár hónapja indult útjára az iOS 12, valójában a rendszert már közel 7 hónapja bemutatták a WWDC-n. Ez pedig szükségszerűen az is jelenti, hogy körülbelül 5 hónap múlva itt a következő WWDC, amin az Apple-nek ildomos lenne bemutatnia a soron következő iOS főverziót.

Ennek fényében már nem is annyira meglepő, hogy a MacRumors arról számolt be, hogy egyre növekvő gyakorisággal látogatják oldalukat iOS 13-at futtató készülékekről, amelyek IP-címe az Apple-höz kapcsolható. Az első észlelések októberre voltak datálhatók, majd novemberben folyamatosan nőtt a látogatások száma, mígnem december közepére elérte csúcspontját. Az ünnepek miatt most volt egy kis visszaesés, de hamarosan feltehetően újabb növekedés lesz tapasztalható.

Az iOS 13 több szempontból is érdekes frissítés lehet. Egyfelől, ha folytatódik a tendencia, ennek kell lennie annak a kiadásnak, amit elsősorban az új funkcióknak, esetleges drasztikusabb külalak-változásoknak szentelnek. Ez már csak azért is lehet különösen igaz idén, mivel az iOS 12-be elvileg jóval több újdonságot álmodtak, csak tanulva az iOS 11 hibáiból, inkább lassítottak a tempón.

Ami késik, azonban nem múlik, így idénre jogosan remélhetjük, hogy sikerült hiba nélkülire elkészíteni a tavalyra remélt funkciókat, megspékelve az újakkal. Állítólag ilyen lesz a Fájl alkalmazás felokosítása és az alkalmazáson belüli tabok bevezetése iPaden, vagy az újragondolt Home screen. (A Dark Mode-os álmainkról már nem is beszélve).

Ahogy haladunk az időben egyre közelebb a bemutatóig, úgy fogunk egyre több infót hallani a rendszerről, szóval komolyabb találgatásokba egyelőre nem is mennénk bele, hamarosan lesznek spekulációk bőven…

via imagazin

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kik vagyunk?

A Goat Mobile Shop Eger legújabb mobiltelefon boltja. Mindennel foglalkozunk amiben SIM kártya van, ami okos, aminek érintő-képernyője van. És még ezek tartozékaival is!

100%-ig egri tulajdonban lévő cég 🙂

Így érsz el minket:

3300 Eger Szent János utca 7

+36 30 622 9514
hello@goatmobile.com

Nyitvatartás:
Hétköznapokon: 09:00 - 17:30, Szombaton: 09:00 - 13:30 Webshopon 0-24-ben rendelhetsz és akár 24 órán belül szállítunk!

Mivel foglalkozunk?

Gyors szerviz

Tokok, fóliák, adatkábelek és egyéb tartozékok értékesítése

Egyedi tokok készítése 1 órán belül

%d bloggers like this: