A következő watchOS-szel élesedik az EKG funkció

A következő watchOS-szel élesedik az EKG funkció

A MacRumors kezére jutott egy kiszivárgott belsős Apple Store szerviz training dokumentum, amely szerint a jelenleg béta státuszban leledző watchOS 5.1.2 hivatalos indulásával végre nyilvánosan is elérhetővé válik az Apple Watch 4 egyik legizgalmasabb újítása, az EKG.

Sajnos minket – és a világ jelentős részét – ez közvetlenül egyelőre nem érint, de egy kis csavarral itthonról is lehet használni majd a funkciót. Abból a szempontból viszont jó hír, hogy az élesedés után biztosan rengetegen próbálgatják majd, hasonlítják össze orvosi műszerekkel és hasonlók, így kapunk majd egy átfogóbb képet arról, hogy mégis mire számíthatunk majd, ha egyszer itthon is elindul.

A dokumentumban az Apple arra tanítja az alkalmazottakat, hogy figyelmeztessék az érdeklődőket, hogy a funkció nem helyettesíti az orvosi diagnosztikai eszközöket, illetve, hogy ne használják egészségügyi problémák nyomom követésére anélkül, hogy konzultáltak volna egy orvossal.

Egy másik kiszivárgott dokumentum szerint a watchOS 5.1.2 a Series 1-nél újabb óráknak is kedvezni fog, hiszen bevezetésre kerül majd az irreguláris szívritmus monitorozása, amiről szintén értesíteni tud majd a készülék.

A watchOS 5.1.2 bétatesztelése november 7-én indult, így biztosra vehető, hogy még ebben az évben útjára indul majd a publikus kiadás.

via macrummors, imagazin

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kik vagyunk?

A Goat Mobile Shop Eger legújabb mobiltelefon boltja. Mindennel foglalkozunk amiben SIM kártya van, ami okos, aminek érintő-képernyője van. És még ezek tartozékaival is!

100%-ig egri tulajdonban lévő cég 🙂

Így érsz el minket:

3300 Eger Szent János utca 7

+36 30 622 9514
hello@goatmobile.com

Nyitvatartás:
Hétköznapokon: 09:00 - 17:30, Szombaton: 09:00 - 13:30 Webshopon 0-24-ben rendelhetsz és akár 24 órán belül szállítunk!

Mivel foglalkozunk?

Gyors szerviz

Tokok, fóliák, adatkábelek és egyéb tartozékok értékesítése

Egyedi tokok készítése 1 órán belül

%d bloggers like this: