Megérkeztek az új iPad Pro-k!

Megérkeztek az új iPad Pro-k!

Ahogy az várható volt, a mai eseményen az Apple bemutatta az iPad Pro-k harmadik generációját is. Az első iPad Pro-t, Apple Pencilt és Smart Keyboardot még 2015 végén jelentette be az Apple, amely újradefiniálta, hogy milyen feladatok végezhetők el egy iPaden.

Apple iPad Pro

Az új iPad Pro modellek egész előlapot kitöltő Liquid Retina LCD-kijelzőt kaptak, jóval kisebb kerettel, hasonlóan az iPhone XR-hez.

Az új iPad Pro két méretben lesz elérhető: 11”-es és 12,9”-es változatban. Az előbbi esetén a második generációs iPad Pro 10,5”-es kijelzőjének mérete növekszik meg, az utóbbinál a kijelző méret változatlan marad. Továbbra is elérhető a 120Hz-es Pro Motion technológia, amelytől a navigáció teljesen akadásmentesnek tűnik. A megszokott széles tartományú P3 színskála és True Tone is belekerült.

A másik nagy újdonság az iPad Pro-knál a Face ID, amely fekvő és álló módban is egyaránt használható. További nagy változás, hogy immár USB-C port van az iPad Pro-n Lightning helyett. Emiatt az iPad Pro-k csatlakoztathatók lesznek 5K kijelzőkhöz, kamerákhoz, de akár az iPhone-t is lehet tölteni róla. Még egy változás történt a portok terén: lekerült a fülhallgató jack – és az Apple bemutatott egy USB-C – fülhallgató jack adaptert.

A teljesítmény terén is óriási előrelépést jelentenek az új iPad Pro-k az A12X Bionic chip-nek köszönhetően. Ez 8 processzor maggal, 7 grafikus maggal és az iPhone XS és XR-hez hasonlóan neurális maggal rendelkezik. A processzor akár 90%-kal gyorsabb a korábbi iPad Pro-knál. A grafikus teljesítmény kétszer nagyobb lett, amely az Apple szerint konzol szintű játékélményt és új AR alkalmazásokat tesz lehetővé.

Az iPad Pro-k az iPhone XS-ből és XR-ből már ismert, Smart HDR funkciós, 12-megapixeles, 4K 60 fps felvételre képes kamerákat kaptak. A TrueDepth FaceTime kamerával pedig elérhetők az Animojik és Memojik immár az iPad Pro-n is.

Az iPad Pro-k aksija továbbra is 10 órán át bírja, választható Wi-Fi és LTE verzióban is. Valamivel vékonyabb és könnyebb is lett az előző modellnél. Az alapmodellek 64GB-tal érkeznek, de lehet 256GB-os, 512GB-os vagy 1TB-os verziót is választani.

Az iPad Pro-khoz új Apple Pencilt is bemutattak, amelynek egyik oldala immár szögletes, mágnesesen párosítható és vezeték nélkül tölthető az iPadről és érintésérzékelőt is kapott. Ez utóbbi segítségével dupla koppintással válthatunk például a toll és radír funkció között.

Új Smart Keyboard Folio billentyűzet is érkezett az iPad Pro-khoz, amellyel immáron két szögben is használható lesz az iPad Pro. Háttérvilágítás sajnos továbbra sem érhető el.

Amint rendelhetővé válnak az új gépek, arról rögtön értesítünk benneteket! Ha nem szeretnél lemaradni akkor iratkozzon fel a hírlevelünkre is!

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kik vagyunk?

A Goat Mobile Shop Eger legújabb mobiltelefon boltja. Mindennel foglalkozunk amiben SIM kártya van, ami okos, aminek érintő-képernyője van. És még ezek tartozékaival is!

100%-ig egri tulajdonban lévő cég 🙂

Így érsz el minket:

3300 Eger Szent János utca 7

+36 30 622 9514
hello@goatmobile.com

Nyitvatartás:
Hétköznapokon: 09:00 - 17:30, Szombaton: 09:00 - 13:30 Webshopon 0-24-ben rendelhetsz és akár 24 órán belül szállítunk!

Mivel foglalkozunk?

Gyors szerviz

Tokok, fóliák, adatkábelek és egyéb tartozékok értékesítése

Egyedi tokok készítése 1 órán belül

%d bloggers like this: